Hírek

Négy Nap Hódmezővásárhelyen

„A XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok nyitóeseményén Farkas Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke is részt vett…”

Egyre nagyobb versenyre számíthatunk (szerző: Bárdos B. Edit)

„Az ágazat minden nehézsége ellenére az idén, a korábbiakhoz képest is sokkal több kiállító jelent meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Olyan területeken is sátrakat állítottak, amik eddig szabadon voltak. Ez a siker a Hód-Mezőgazda Zrt. munkatársainak és a Magyar Állattenyésztők Szövetségének, illetve tagszervezeteinek köszönhető, nyilatkozta lapunknak Antal Gábor, a társaság vezérigazgatója, akit a kiállításon az állattenyésztők helyzetéről kérdeztünk…..”

Magyar Mezőgazdaság hetilap 20160601. 22. szám I. rész (szerzők. Hajtun Gy – Bárdos B. Edit)